Verseny, ami egy mentőben végződött... (Duna maraton)

Egy kisebb versenyzési szünetem volt az elmúlt pár hétben, ez leginkább az érettségimnek tudható be. A csömöri verseny hetében például csak 5 órákat sikerült aludnom, így evidens volt, hogy nem fogok rajthoz állni.
Szerencsére az érettséginek vége lett, viszonylag jól is sikerültek a vizsgák. Jöhettek a kemény edzések. Duna maraton előtti héten például sikerült összehoznunk egy közel 23 órás hetet. Nagyon fittnek éreztem magamat még a hét végén is. Természetesen a verseny hetén visszavettünk az óraszámból, hogy kipihenjem magamat.

Duna maraton:
Az új pályának sok részét múlthéten bejártuk, így tudtam, hogy körülbelül mire számíthatok. Nekem személy szerint ez a pálya nem tetszett annyira. A lefelékben nem volt semmi élvezet, csak széles nyomvályúkkal teli utakon engedtük a bringát. Plusz a sípálya. Így ahogy bele volt rakva ez csak a versenyzők sz*patása volt a szememben (elnézést a szóhasználatért). Bár én nem ismerem a Pilis északi ösvényeit, de biztosan máshol is fel lehetett volna vinni a pályát...

A rajtunk együtt volt a hosszútávéval, így a 20-30. sorból tudtam rajtolni. Az elején löknöm is kellett egy kövéret, hogy felérjek a spiccre. Összerázódtunk egy kisebb bolyba, Zóka Zoli, Tánci, Horvát Attila Vilmos, Zsombor, és még páran.

Együtt haladtunk, majd egy kicsit meredekebb résznél én megúsztam, mivel elkezdtem érezni a nagy hőséget, és tudtam, hogy így nem tudok majd végig menni. Azt gondoltam ki, hogy kicsit vissza veszek, próbálok keveset kapni Zsomboréktól, utána pedig visszaérni rájuk a végén, hátha ők megfőzik magukat a melegben.

Dobogókő utána éreztem is, hogy kezd megjönni a tempóm. Lefelé nagyon jól tudtam haladni. Viszony később ez is lett a végzetem. Mármint a sok nyomvályú. Pilisszentlélek előtt az erdőből kifelé hirtelen változtak a fényviszonyok, és én egy pillanatra nem láttam semmit se. Elég gyorsan mentem, és kifogtam egy nyomvályút, aminek ez lett a vége:

Volt 3 ember a pálya szélén, így ők segítettek összeszedni a bringámat. Mondták, hogy hívnak mentőt, de mondtam, hogy nekem nem kell, én betekerek. Szerencsére a fájdalmat annyira még nem éreztem, az adrenalin elnyomta.
Viszony ezután jött csak az igazi nagy halál. Szántóföldeken tekerni ilyen állapotban 40 percet, a legnagyobb melegben. Hiába ittam meg a verseny közben 2 kulacs izót és 2 kulacs vizet. Az utolsó 10 percben két középtávos is kikerült, úgy hogy be sem tudtam állni mögéjük. Így végül felnőttben 4. helyen, abszolútban pedig azt hiszem 6. helyen jöttem be.

Rögtön kerestem egy is kis árnyékot, amit a Nutrixxion sátor alatt találtam meg. Rögtön le kellett feküdjek, és elkezdtem remegni. Icus látta, hogy mennyire rosszul nézek ki, rögtön el is küldött a mentősökhöz. Ők az állapotomat látva először lefertőtlenítették a sebeimet. Ezek után annyira rosszul lettem, hogy lefektettek.
Vérnyomás: 90/60... Így kaptam egy infúziót.

Számomra ez a verseny egy hatalmas összeesést eredményezett. Most csak azzal próbálok foglalkozni, hogy kipihenjem magamat, minél előbb tudjak edzésmunkát végezni, és két hét múlva a lehető legjobb teljesítményemet tudjam nyújtani az országos bajnokságon.

Szilvásvárad

Szilvásvárad, az idei első maratonom. Maradtam középtávon, úgy gondolom, 19 évesen semmi értelme nem lenne hosszú távon versenyezni. Talán majd jövőre, ha a felkészülésem úgy alakul, de egyenlőre erről teljesen felesleges filozofálni.
Kíváncsi voltam, hogy mit tudok majd menni, főleg az idő eredmény érdekelt. Erős emberekben nem volt hiány, a szokásos nevek mellett most velünk indult Cleppe, Valter Ati, Dobai Robi, Hauser Tomi, Palumby Zs.
Szombaton utaztam le a Zóka családdal, a kis srácok indultak a Titán kupán. A szállásunk király volt, egyedül kaptam egy szobát, úgyhogy teljes volt a nyugalom.

Reggel felkeltünk, és esett az eső. Szilvásvárad? Jah, akkor ez teljesen normális... Szerencsére nagy eső nem volt, csak a port verte le a pályáról. Mondjuk az esetleges dagonyázás miatt sem kellett aggódnom, hiszen én rossz időben jól szoktam menni + a Continental Race King gumik egy ilyen gyors pályán, sárban is simán megállják a helyüket, kezelhető marad velük a bringa.

A rajtban sikerült elől helyezkednem, így rögtön az élbolyban kezdtem. Wouter húzta végig az első emelkedőt, az elején viszonylag nyugisan, de aztán rendesen belehúzott, én el is engedtem az elejét, maradtam a következő sorral: Csimpi (Csonka Olivér), Zsombor, Tánci. Az első hosszabb lefelén előre álltam, tudtam, hogy, én leszek a leggyorsabb. Sajnos Csimpi defektelt, csak Zsombor tudott velem eljönni.
Ördögoldalt ketten kezdtük meg. Zsombor néha előre állt, de éreztem rajta, hogy neki már nyél amit megyünk, és kezd fáradni. Így én húztam fel az emelkedő majdnem teljes részét, de legalább saját tempót tudtam menni. Ördögoldal után nem nagyon vettem vissza a tempóból, pulzus alapján ugyanazt az intenzitást diktáltam. Ez Zsombornak sok volt, leszakadt. Kicsit meg kiabáltam hátra, hátha erőre kap és a síkon össze tudunk dolgozni. Ez nem jött össze.
Jávorkúthoz teljesen egyedül érkeztem, így elég lassan közlekedtem. Nem sikerült elkerülnöm azt az egy dolgot, amit elakartam. Egyedül síkon tempózni.
Ezek után a terepen ért igazán nagy meglepetés: Tánci utolért. Sajnos a problémám az nem oldódott meg, Sanyi síkon nem tudott jó tempót menni. Mentünk együtt egy ideig, de az utolsó frissítő után tempót váltottam, innentől egyedül előztem a rövidtávosokat. Sanyi egy ideig még követett, aztán a felelé kezdtével végleg elengedett. 

Felnőttben 3. lettem, Cleppe és Dobai mögött. Abszolútban a 7. hely jutott nekem.

Azt gondolom, hogy elégedettnek kell lennem az elért eredményemmel, egy ilyen erős mezőnyben, az érettségi időszakom kellős közepén.
Az időeredményem se lett olyan rossz, bár Wouter majdhogynem űridőt ment, a Valter Ati, Kádi Pepi párostól csak 6 percre maradtam le. Hauser Tomitól 1 percre voltam.

Ha valakit érdekel itt vannak az adatok a versenytől: https://www.strava.com/activities/315745466

Köszönöm a támogatást a Mesterbikenak, és a Pacific Cyclesnek!

2015 START

Újabb szezon jött el, új lehetőségekkel, új eseményekkel, versenyekkel.

Egy kis rövid összefoglaló a telemről:

Októberben kezdtem az alapozásomat, de elég hamar félbe is szakadt, egy térdsérülés miatt, így volt bő egy hónap kényszerpihenőm, maximum átmozgató edzésekkel. Nem volt valami jó ez az időszak...
December végétől kezdődött megint az edzés, szépen fejlődtem, a térdem már terhelhető volt, a következő nagy esemény az edző váltás volt. Eddig Baros Bálint írta az edzéseimet, de Ő sajnos eléggé kiszakadt a kerékpározásból, így éreztem, hogy váltanom kell. Ezúttal is köszönöm az elmúlt 5 évet, nagyon sokat köszönhetek Neked! Jött a lehetőség, hogy Buruczki Szilárd legyen az edzőm, így Ő is lett. Szerintem jó választás volt, hiszen mögötte elég nagy karrier van, tapasztalatból nem lesz hiány.
Csapatom maradt a Mesterbike team, és tőlük kaptam életem eddigi legjobb bringáját.

TÁDÁMMM: 

Természetesen a gyári setupból pár dolog automatikusan cserélődött. Például a gumik, amiket idén is a Pacific Cycles szállítja számomra. A Continental gumikkal remélem idén is ugyanúgy fogok járni mint tavaly (zéró defekt).

Első versenyem Salgótarjánban volt, ahol egy C2-es xco futamon álltam rajthoz. Rögtön mély víz. Ezt a versenyt annyira nem éreztem magaménak, főleg hogy fél körnél ki is esett a jobb szememből a kontaktlencsém. Ez mondhatni meghatározta a versenyemet. Fél szemmel alig láttam valamit, így körhátránnyal tudtam csak befejezni a versenyt.

A következő versenyem a vértesi xco magyar kupa volt. A verseny hetéről annyit jegyeznék meg, hogy hétfőtől csütörtökig érettségiztem. Ez nem volt valami ideális, de ez van. Ettől függetlenül a hét második felében már jól mentek az edzések, ez adott egy kis magabiztosságot.
Az első köröm nem sikerült olyan jól, utána azt éreztem, hogy körről körre gyorsulok. Ez csak érzés volt, mert utólag a köridők nem ezt mutatták... A 3 körben mégis sikerült utolérnem Zsombort, ezzel kicsit meg is leptem magam, főleg hogy rögtön el is mentem mellette. A 4. körben pedig már egy nagyobb nevet is megfogtam, Szalay Peti személyében. Neki is rögtön el tudtam menni. Látszott rajta, hogy el van készülve. A 7 körből az utolsó két köröm pedig már nekem is megrogyós lett, kezdte enni a görcs a lábamat, úgyhogy vissza is fogtam magam. Csak arra figyeltem, hogy senki ne érjen fel rám.

Sikerült is egyedül maradni, így megszereztem az idei első dobogómat.

A verseny közben az új Crono Extrema 2 cipőmet használtam, amit pár hete szereztem be. Nagyon király cipő, jó könnyű, és teljesen merev. A damilos rendszer pedig a legjobb. Köszönöm a Velossimo-nak a kedvezményes vásárlást. 

Így utólag azt gondolom, hogy ezzel a 3. hellyel elégedettnek kell lennem egy érettségi hét végén. Úgyhogy örülök is neki, de ennél idén azért jóval gyorsabban szeretnék közlekedni. :)

Egyszer HOPP, most meg KOPP

Sajnos a szezonomnak nem jött össze a méltó befejezése, mivel a Mátra maratont fel kellett adjam. De mivel már régóta nem jelentkeztem beszámolóval, ezért először elmesélem, hogy mi történt velem a Bükk maraton óta.

A Bükk után a Zirc maratonon álltam rajthoz. Nem volt olyan népes mezőny, de a rajtban ott állt Táncos Sanyi, és Weingartner Balázs. Tudtam, hogy hármunk közzött nyitott lesz a verseny kimenetele, mondjuk szerencsére XKovácsi óta mindig előttük tudtam végezni, de soha nem lehet tudni.

Viszonylag nyugisan kezdtük a rajtot, Táncival, és egy számomra idegen sráccal mentünk együtt, de a patakátkelések után legalább heten összeverődtünk.

Ezután jött a Kőris-hegy, gondoltam, hogy itt Tánci meg fog próbálkozni ellépni, elvégre is ő felfelé a legjobb, én meg hát nem vagyok a legvékonyabb hegyimenő... A mászás elején mindenki megpróbálkozott egy nagyobb lósszal, de az összes kudarcba fulladt, gyakorlatilag mindenki leszakította saját magát már a hegy elején, Táncival pedig csak raktuk egymásra a kereket. A hegy felére már csak hárman maradtunk. Tánci előre állt, hogy leszakítsuk a másik srácot, ez meg is történt, de én éreztem, hogy ennél talán kicsit többet is tudok menni, szóval előre álltam, és elkezdtem darálni. Rögtön csak ketten maradtunk, majd a hegy tetejénél volt egy kicsit laposabb rész, itt megcsináltam azt amit a legjobban szeretek. Vége lett a meredeknek, és folyamatosan kattintgattam lefelé, nagyon jó tempót mentem. Itt borzalmasan jónak bizonyult az A2Z kerékszettet, éreztem, hogy ahogy megindítom a bringát az rögtön jön velem, és egyáltaáln nem húz vissza. Nagyon jól jött ez az érzés egy ilyen hirtelen tempóváltásnál. Sanyi nem tudott velem jönni, így a hegy tetejére 10-20 másodperces előnyben érkeztem. Gyorsan olajoztam, és elkezdődött a lefelé, ez meglepő módon nagyon nem haladt most nekem, mondjuk ebben annak is nagy szerepe volt, hogy nem cseréltem ki a Race King gumikat, ami ebben az vizes saras időben nagyon csúszott. Venni kellett volna a fáradtságot, és felrakni az X-King gumikat! De sikerült megelőznöm az előnyömet. innentől jött 30 perc enyhe emelkedő, amiben akárhányszor hátranéztem ott láttam magam mögött 100-150 méterre Sanyit. Nagyon idegőrlő volt, de szerencsére én jobban bírtam a csatát, és én értem be elsőnek a célba 1 perces előnnyel. Így sikerült megszereznem az évben az első abszolút győzelmemet!
(Ezt nevezhetjük egy hoppnak)

Ezek után jött a második hopp, mivel hétfőn kaptam egy e-amil Benkó Lacitól, hogy van-e kedvem válogatott edzőtáborba menni, Ausztriába. Nagyon jól esett, hogy rám is gondolt, és éltem is a lehetőséggel. Összesen hatan voltunk: Dina tesók, Palumby Zsombor, Kádi Pepi, Benkó Laci, és én. Szombaton indultunk Windischgartenbe, majd a bajnokság előtti csütörtökön értünk haza. Ez 4 teljes edzésnapot jelentett. Vasárnap és hétfőn még mentem erőseket, de aztán figyeltem arra, hogy ne hajtsam túl magamat, hogy a maraton bajnokságra optimális formában érkezzek. Az egész edzőtábor nagyon jó hangulatban telt el, általában reggel mentünk el edzeni, ezen az edzésen mindig résztávozás volt. 1-re mindig visszaértünk a szállásra, és ott ebédeltünk, majd ebéd után meglátogattuk a helyi cukrászdát, hogy kávézzunk egyet. Délután pedig elmentünk átmozgatni, vagy pedig amerikai fociztunk. Az utolsó napon kitűztünk magunknak egy 1900 méteres csúcsot, de sajnos nem tudtunk feljutni csak 1400 méterre, mivel már itt is meglehetősen hideg, és szemerkélő eső várt minket. Rögtön el is indultunk haza, mivel ilyen közel egy nagy versenyhez nem lett volna jó megfázni. Az edzőtáborban mindenki az xco vb-re készült, én voltam az egyetlen kivétel, aki a maraton ob-ra készült. A srácok most csütörtökön fognak versenyezni Hafjellben. Hajrá fiúk!

Eljött az év legjobban várt versenye, a maraton bajnokság. Bálinttal próbáltuk úgy felépíteni az évemet, hogy itt tudjak majd a legjobban teljesíteni. A pálya is viszonylag feküdt nekem, sok kő, ami technikássá tette a pályát. Az első körtől féltem egy kicsit, mivel egy elég hosszú mászással indítjuk a versenyt, és nekem a versenyek eleje általában nem halad annyira. Tudtam, hogyha a mezőny elejével tudok felérni Kékesre, akkor valószínűleg jó versenyem lesz. De ha nem akkor sincsen semmi veszve, beállok a saját tempómba, és végig darálom a versenyt, remélve, hogy utol érem a többieket.
Az aszfalton végig jól tartottam magamat, a mezőny elején tudtam maradni, viszony a sípályára érkezve elkezdtem belassulni, és szépen kerültek ki az emberek. De semmi baj, végig igyekeztem nagy tempót menni, hogy minimalizáljam a hátrányomat. A hegy tetejére körülbelül 1-1.5 perces hátrányban érhettem fel.

Beérve a fák közé nagyon elkezdtem érezni a lejtő, szépen tudtam pakolni a kövek között a bringát. Ezután jött a gyilkos rész. Végeláthatatlan tekerős lefelé, ami végig ráz. Az én versenyem sajnos itt ért véget. Próbáltam a lehető legnagyobb tempót menni, de az ízületeim nem bírták ezt a folytonos rázkódást. Azt éreztem, hogy az ujjaim el vannak törve, próbáltam mindig kicsit másképp fogni a kormányt, hátha az segít, de sajnos nem múlt el a fájdalom. Kiérve a második körre egyszerűen nem forogtak a lábaim, semmi tempó, alacsony pulzus, és mérhetetlen szenvedés, majd erre rájött a hátfájás... Már megint! Sajnos fel kellett adjam a versenyt, miközben pörgettem, találkoztam Hernáth Kornéllal, neki gyomor problémái voltak, így együtt tekertünk vissza a rajt/cél területre, Galyatetőről. Sajnálom, hogy így alakult a bajnokság, szerettem volna itt egy jót versenyezni, és elhozni a bajnoki trikót. Ez most nem jött össze. KOPP!

Ezzel én be is fejeztem a szezonomat, most pihenek még 1.5-2 hetet, majd megkezdem a felkészülésemet a cyclocross szezonra.

Köszönöm az egész éves támogatást a csapatomnak a Mesterbike teamnek! Nélkülük nem tudtam volna elindulni ennyi versenyen, na meg nem is lett volna mivel, ha ők nem adnak alám egy Giant biciklit.
Kiemeltem szeretném még megköszönni az egész éves támogatást az egyéni támogatóimnak, nekik is nagyon sokat köszönhetek. Először szeretném megköszönni a Bikelogistics-nek az egész éves támogatást, nekik nagyon sokat köszönhetek, mivel csúcs kategóriás A2Z kerékszetettet tettem alám, ami nagyon sokat dobott a teljesítményemen! Nekik köszönhetem még azt is, hogy a kopó alkatrészeket nem kellett beszereznem. Köszönöm az A2Z fékpofákat, és a Sunrace fogaskoszorút, és láncokat, amiket a montimon, és a cyclocross kerékpáromon is használok.
Köszönöm még a Pacific Cycles-nek is az egész éves támogatást. Ők csúcskategóriás Continental gumikkal segítettek engem, valamint kiváló minőségű BBB ruházati kiegészítőkkel, szemüveggel, és kesztyűkkel.
Valamint még a Nutrixxionnak szeretném megköszönni az egész éves támogatást!

Hullámzó hétvége

A hétvégi program a következő volt: horvátországi C2-es XCO verseny (Halicanum Trophy) szombaton, Bükk maraton vasárnap. Sűrűnek sűrű, de kezdem a péntekkel. Ugyanis ezen a napon tudatosult bennem, hogy elég jó formában vagyok.
A hét közbeni edzések nem mentek valami jól, mondjuk ezek az 1-2 perces sprintek nem is nagyon szoktak. Bálintnak mondtam is, hogy egy kicsit rövidítsünk az edzéseken, mert így semmi nem fog belőlem maradni a hétvégére. De a péntek az kiválóan ment, igaz csak átmozgattam, de mégis nagy tempóban tudtam közlekedni. Habár ennek lehet, hogy egy kis technikai oka is volt, mivel az edzéseken még mindig a Giant gyári kerekét szoktam használni, ami az A2Z-hez képest kő nehéz. Ezt fölfelé, és lefelé is érzem. A fölfelé nem meglepő, mivel több súlyt kell cipelni az edzőkerékkel, bár ez egy edzésen lehet, hogy nem is baj, mert legalább jobban erősödöm. De lefelé számomra meglepő volt, hogy mennyivel könnyebb a kisebb súlyú kerékkel menni. Attól, hogy kisebb a súlya a keréknek,a komplett bringának is az lesz, így sokkal könnyebben mozgatni. Technikás, szűk részeken ez nagyon nagy előny. Mondjuk mind fölfelé, mind lefelé annak is nagy előnye van, hogy a Pacific Cycles támogatásával Continental tubeless rendszert használhatok. Ez nem csak könnyebb, mint egy sima belsős rendszer, hanem sokkal ballonosabb, és alacsonyabb nyomáson is tudom használni. Én konkrétan 1.7-1.8 bár nyomással szoktam versenyezni.

Szombaton reggel utaztunk a válogatottal, amit többnyire mi, U19-esek tettünk ki. A következő volt a magyar különítmény: Benkó Barbi, Megyaszai Lilla, Dósa Eszti, D Kovács Dávid, Dina Dani, Erdélyi Atkó, Kádi Pepi, Palumby Zsombi, Csielka Márk, Csonka Olivér, és jómagam. Sajnos Pepi már a határon hazafordult, mert otthon hagyta a személyiét. Így csak 10-en maradtunk versenyzők. Leértünk, pálya járás, fülledt meleg, néhol enyhe sár. A pálya egész jó volt, nagy sok volt benne a gyökér, és sok kis pár másodperces emelkedő volt benne. Ritmus az szinte semmi.
17:30-kor volt a rajt, ami elég késői, de most ezt dobta a gép. Második sorból rajtoltam, ami egész jól elkaptam volna, ha egy szlovák kolléga nem akart volna felrakni, de szerencsére sikerült kimanőverezni. A rajt után hárman, magyar fiúk rázódtunk össze. Danival és Dáviddal tempóztunk. Az első kisebb emelkedőn a srácok hibáztak egy kicsit, meg erősnek is éreztem magamat, ezért gyorsan előre álltam, és elkezdtem eltávolodni a srácoktól. Ez így is maradt a kör feléig, ahol egy kis emelkedőn sikerült elszakítani a láncomat. Shit happens. Mivel a pálya felénél voltam, a depó így 2-3 kilométerre volt tőlem. Ezt mérlegelve sajnos fel kellett adjam a versenyt. Utána a többiek itatásában segítettem Lacinak, majd 9 körül hazaindultunk. Fél2-kor sikerült ágyba kerülni. 4 óra alvással vártam a vasárnapi maratont...

Esztiékkel utaztam le, szerencsére a kocsiban is sikerült még aludni egy picit. Hamar leértünk, gyorsan átvettem Janiéktól, a Nutrixxion géleket, lánc felrak, olajoz, Zoli odaadta a rajtszámot, és ezek után már mehettem is melegíteni. Táncos Sanyival beszélgettünk egy jót. A beszólítási boxban pedig Pelikán Jani lepett meg a jelenlétével, de persze csak mint néző jött ki. A rajt után rögtön próbáltam előre helyezkedni, ami jól ment.

A első emelkedő tetején még elég sokan maradtunk együtt, talán 20-an voltunk. Majd az első frissítőhöz vezető köves emelkedőn kezdődött meg az első nagyobb szelektálódás. Ide már csak heten értünk fel, Naszódi Zsolt, Hernáth Kornél, Táncos Sanyi, Fenyvesi Peti, Veingartner Balázs, egy szegedi srác, és én. A következő emelkedőn Tánci rántott egyet, erre már csak 4-en maradtunk, bár én kicsit lemaradva, mert a szegedi srác hibázott előttem. De nem bántam, mert tudtam, hogy lefelé fel fogok érni rájuk. Ez majdnem be is jött, csak egy darázs megcsípte az ajkamat, így ezzel bíbelődtem egy kicsit. Majdnem pingpong labda nagyságúra dagadt. A síkon sikerült felérnem a többiekre.

Így kezdtük meg a 2. kört. Egy meredek emelkedő volt az első. Ezen én elég gyengének éreztem magamat, de valahogy mégis sikerült a többiekkel maradnom, ebben valószínűleg nagy szerepe volt az új A2Z kerékszettnek, amit a Bikelogistics jóvoltából használhatok. Itt Kornél ellépett 10mp-re, őt követtem én, majd tőlem lemaradva jött Zsolt, és Tánci. Az emelkedőn viszont elmentek mind a ketten, én Táncit követtem 10-30 mp-re lemaradva. Itt én fejben nem voltam annyira toppon, kicsit kavarogtak a gondolataim, de sikerült összekapnom magamat. Fel is értem Sanyira, viszont hátulról érkezett Nagy Szabolcs. Szabival sikerült leráznunk Táncit, így együtt mentünk. Letoltam egy gélt, és megindultam, mert azt gondoltam, hogy mindjárt itt a vége, le is tudtam szakítani Szabit 10-20 mp-re, de sajnos eltájoltam magamat, mert még csak most jött a 10 kilométeres tábla, nekem meg kezdtek enyhe görcseim lenni. A nagy melegben ez mondjuk várható volt. Úgyhogy visszavettem, és pörgettem egy kicsit. Szabi meg is próbált elmenni, egy ideig még tettem rá a kereket, de aztán megint egy kis görcs, így beletörődtem az összetett 4. helyembe, és már csak azt figyeltem, hogy Tánci ne érjen fel rám, már nem mentem nagy tempót. Beérve a faluba elég magabiztos előnyöm volt, mert hátra nézve nem láttam senkit. Ezek után jött a dráma. A cél előtt láttam Kornél ahogy tolja a bicikliét, sajnos defektet kapott.
Így végül megnyertem a kategóriát, abszolútban pedig 3. lettem. Nagyon szoros verseny volt. Gratulálok mindenkinek, főleg Kornélnek, mert nagyon nagyot ment!

Köszönöm a versenyzési lehetőséget a Mesterbike team-nek, a Bikelogistics-nek a kerekeket, a Pacific Cycles-nek a Continental gumikat, a BBB Select szemüveget, és az Airzone kesztyűt, ami nagyon jól szuperált a melegben. Alig éreztem, hogy a kezemen van, mégse csúszott az izzadságtól (ilyen egy jó kesztyű). Meg a Nutrixxion-nak a géleket, és az új Cappuccinos szeletet, ami nagyon király. Köszönöm!

Még egy nem hivatalos információ, hogy kiszámoltam a maraton kupafutam összetettjét, és azt is sikerült megnyernem. :)

Jó lábak, semmi eredmény...

Elég erősen csalódott vagyok ezzel a Tamási-i maratonnal kapcsolatban. A héten csütörtökön volt egy erősebb intervallos edzésem, amit nagyon jól tudtam teljesíteni. Minden egymást követő résztávban javultak az időim. Jó érzés volt, hogy megint megvan az erő. Kipihenni is nagyon jól tudtam magamat a vasárnapi versenyre.
Sajnos fuvart nem tudtam találni magamnak, szóval maradt a vonat Balatonföldvárig, ahol Zoli vett fel. (Szerencsére jövő héten kezdem el a jogsit, szóval jövőre remélhetőleg nem lesznek ilyen problémáim.)
Időben leértünk, 30 percem maradt melegíteni, ami pont elég egy maraton előtt. Nem volt valami népes a mezőny, főleg középtávon nem, mert minden nevesebb versenyző a hosszútávot választotta magának. Körülnéztem, és azt gondoltam, hogy ha nem lesz nagy baj, akkor ezt a versenyt kötelező módon nyernem kellene.
Együtt indult mind a három táv. A helyi fiatal versenyzők rögtön előreálltak, és próbáltak minél nagyobb tempót menni. Durva volt, ahogy a tök fiatal srácok piros arccal húzzák a mezőnyt. Tiszteletre méltó volt. Aztán az emelkedőre érve azért kiderült, hogy kik azok, akik tényleg elöl lesznek a versenyben. Én viszonylag előre is álltam, elég jól éreztem magamat. Aztán 10 kilométernél jött az első gond... Zolival egymás mellett mentünk egy lefelében, csak hirtelen a két nyomból egy lett. Egyértelmű volt, hogy Zoli van előrébb, ezért Ő állt először rá a nyomra, viszont én a saját hibámból túl gyorsan érkeztem mögé, így majdnem felraktuk egymást. Hogy ezt elkerüljem, kirántottam a kormányt balra, de sajnos pont egy mély nyomvályúba tettem be a kereket, így ki kellett lépnem a pedálból. Nem vettem észre, hogy leesett a láncom, így megpróbáltam elindulni, de az rögtön elszakadt...
Szerintem túlságosan kapkodtam azért, hogy a mezőny legelején maradjak. Szóval szépen nekiálltam szerelni, 3-4 perc alatt sikerült is helyreállítanom a dolgokat. Mondanom sem kellene, de természetesen a komplett mezőny elment. Sebaj, gyorsan összekaptam magamat, és elkezdtem üldözni a többieket. Ez elég jól ment. Szépen előzgettem az embereket, tudtam, hogyha nem lesz megint valami baki, akkor megvan ez a verseny, mert éreztem, hogy nagyon haladok. Az összes emelkedő bőven nagytányéron. Mondjuk nem mintha olyan nehéz lenne felrángatni a Giantet, mert az új A2Z kerekek nagyon sok súlyt kivettek alólam! Meg is láttam magam előtt a Mesterbikeos csapattársamat, Danit. A többiek mondták, hogy a Dunán nagyon jót ment, amikor én nem voltam itthon, szóval jó érzés volt meglátni magam előtt, de még volt köztünk körülbelül 1 perc. Próbáltam felzárkózni, de sajnos egy hely nem volt valami egyértelmű a pálya kijelölése. Lehetett menni be a dzsindzsába, vagy a kukorica mező mellett. Én az utóbbi mellett döntöttem, szerintem logikusan, de 1 kilométer múlva egy villanypásztor keresztezte az utamat. Kicsit nézelődtem, de csak nem találtam az utat, szóval irány vissza. :)
Majd jön szembe két felvezető motoros, akik kérdezik, hogy én ugyan miért megyek a menetiránnyal szembe???
Mondom hogy hát a villanypásztor meg ilyenek.
- Ja, azt biztos valami gazda felrakta, de majd mi leszedjük, aztán mehetsz, na gyere csak.
Gondoltam, egy pályafelvezető csak tudja, hogy merre megy az út, így rábíztam az értékes perceimet. Ezt rosszul tettem, mert amikor visszamentünk a villanypásztorhoz, ők 2-3 perc néma csönddel tisztelegtek neki, majd mondták, hogy akkor lehet, mégiscsak vissza kéne menni, mert valószínűleg nem erre jön a pálya. MOST MI VAN????????
Akkor ki tudja, hogy merre megy a pálya? Mondanom sem kell, hogy a fejemben teljes csőd, nem elég egy láncszakadás még majdnem 10 perc erre az eltévedésre is ráment. Na innen szép nyerni! De vajon lehet-e innen nyerni? Én elhatároztam, hogy akkor is fogok, vagy legalábbis minden tőlem telhetőt megteszek. El is indultunk lefelé, természetesen a Simpsonos barátom beállt elém, és elengedni se nagyon akart, de kiügyeskedtem magamat mögüle. Úgy éreztem, hogy az idegeimen hegedülni lehetne. Mindjárt vége is a lefelének, szépen tempósan nyomom, de egy csúszós kanyarban vége lett a nyomnak, így az első kerék kicsúszott, én elestem. Na de hova kell ilyenkor esni: mondjuk egy 1.5 méter magas csalánosba? IGEN!! ;)
A teljes testem, de még az arcom is tele lett csaláncsípéssel.
Itt mondjuk elkezdtem gondolkozni azon, hogy talán nem lesz meg... de azért egyszer még próbáljuk meg. Mondjuk szépen azért már nem, de azért kattintgattam lefelé. 20 percet mentem is elég szép tempóban, de aztán éreztem, hogy kezdek összeesni fejben, szóval inkább hanyagoltam a versenytempót. Innentől kezdve már majdnem végig csak gurulgattam a pályán. Néha azért elkapott a hév, akkor 15-20 percre megnyomtam, de utána mindig elegem lett belőle. Így végül 11 perces hátrányban értem be a célba, a 4. helyen, ami bosszantó, mert ennél valószínűleg többet álltam a pályán, szóval meglett volna a győzelem. Mindegy, ez egy ilyen verseny volt, és inkább egy kis versenyen legyen ilyen bajaim, mint egy nagyon. De a kategória győzelemmel értékes pontokat gyűjtöttem, szóval ha más nem akkor ezért megérte lejönni.

Apropó, nagy versenyek: ma reggel kaptam a hírt, hogy szombaton Horvátországba utazhatok a válogatottal egy C2-es versenyre. Nagyon megtisztelő, hogy a szövetség gondolt rám, remélem, tudok majd teljesíteni. Szerencsére még szombaton hazajövünk, szóval a Bükk-maraton indulást is tervezem.

Átlag hőmérséklet: 36 celsius

Múlt hét pénteken értem haza az olaszországi osztálykirándulásról, ahova sajnos nem tudtam bringát vinni, így lett egy 2 hetes pihenőm. Ami nem valami ideális, kicsit sok volt ez így szezon közben. Viszont amint hazaértem fogadott is az örömhír, hogy hétfőn mehetek ki Csepelre a vadi új A2Z kerékszettemért. Ez azért egy elég nagy mosolyt hozott fel az arcomra.
Kedden már élesben is tesztelhettem a kerekeket. Brutális különbséget éreztem már az első kicsit emelkedőn. Csak összehasonlításnak, hogy a hátsó kerék sorral együtt van olyan súlyban, mint az első edzőkerék...
A Dina családdal már szerdán megnéztük az ob pályát, ami egész jóra sikerült. Voltak benne nagyon élvezhető részek, és elég magabiztosnak is éreztem magamat a technikás részeken. A kerekek nagyon jónak bizonyosodtak, a meredekeken brutális volt.

Szombaton nem lihegtem túl a dolgokat az ob-val kapcsolatban, tudtam, hogy nekem ez nem a legfontosabb verseny, így nem akartam nagy felhajtást csinálni magamnak. Szóval fuvart se kértem anyától, hanem bemelegítésnek kitekertem a helyszínre. A rajtom jobbnak sikerült, mint amilyennek vártam. D Kovács Dáviddal, és Hernáth Kornéllal mentünk együtt, és üldöztük az előttünk lévő Dina Danit. Meg is fogtuk, aztán jött a pálya technikásabb része, ahova sajnos négyünk közül utolsónak értem be. Az első kis lépcsősoron elesett előttem Kornél, ezért egy kicsit megtorpantam, nehogy átmenjek rajta, de aztán ki tudtam kerülni. Majd a sziklakertben Dávid esett el előttem, de szerencsére őt is ki tudtam kerülni.

Sajnos itt Dani nagyon elment, és már nem tudtam befogni a körön. A sík részen nem voltam valami jó erőben, így Kornélék fel is értek rám. Az első emelkedő végére sikerült előre kerülnöm, így a lefelét elsőként kezdtem meg. Utána egy meredeken Kornél elment. Dávid is megpróbált, de nála felfelé gyorsabb voltam. De utána a lefelében hibáztam, és nem találtam a pedált, így ő is elment. A frissítőben kaptam vizet, amit magamra locsoltam, de éreztem, hogy valami nagy gebasz van. De azért még mentem, ahogy tudtam. De utána a hosszú felfelé közepénél kezdett elmenni a kép, így jobbnak láttam megállni. Csak kóvályogtam. Fent elhagytam a pályát, és sajnos hánytam is egyet.
Sajnálom, hogy csak 1.5 körös lett nekem ez a verseny. Nagyon élveztem a pályát, és jó lett volna még versenyezni, de a nagy meleg, és a kicsit alul edzettség most ezt hozta ki belőlem. De jövő hétvégén végre maraton ranglista verseny, újabb lehetőség a bizonyításra.