2014. június 2., hétfő

Visszanyalt a fagyi!

Sajnos negatívan fog bennem megmaradni ez a szombati Eplény maraton. Ennyire rossz, és fájdalmas 60 kilométerem még szerintem sose volt. És most sajnos nem azért volt fájdalmas, mert annyira gyorsan mentem volna. Na de inkább kezdem az elején.



Szilárddal utaztam le, sajnos kicsit későn értünk le a helyszínre, és még neveznem is kellett, szóval a bemelegítésre nem nagyon jutott időnk. A rajt után rögtön én kerültem előre, majd 500 méter után Szilárddal ketten húztuk a sort. Ezután Szilárd eltávolodott tőlünk, de amint befordultunk terepre összerázódtunk 6-an. Egy emelkedőn én megúsztam, de rögtön utána egy sík aszfaltos részes le tudtam dolgozni a hátrányomat. Bár ehez elég rendeset kellett szenvedjek. Majd megint jött a terep, ahol iszonyatos módot elkezdett fájni a derekam, de mintha egy konyhakést forgattak volna benne. Nagyon durva volt. Itt le is szakadtam, és elég rendesen vissza is vettem az intenzitásomból, mert tudtam, hogyha maradok 185-ös pulzus körül, akkor a fájdalom biztosan nem fog alábbhagyni. Ilyen fájdalmak mellett meg nem lehet 60 km-et leversenyezni. Szóval maradt a 160-170-es pulzus, néhol még alacsonyabb is. De sajnos néha még így is elég nagy fájdalmaim voltak, főleg a verseny vége felé. Szépen előzgettek is az emberek. Nagyon csalódott voltam, mert szerettem volna az összetett dobogóért harcolni.

Fájt:


Hogy miért, és mitől fájt ennyire a hátam. Pontosan sajnos nem tudom, hogy mi idézte elő ezt a fájdalmat. Bálinttal verseny után azt beszéltük, hogy valószínűleg kicsit magasan ülök. Meg szerintem valahogy el is aludtam a hátamat.
Miután hazaértem szerencsére rögtön le is tudtam menni egy gyógytornász ismerősömhöz, hogy megnézze mi van a derekammal. Nos hát a bal csípőcsontom 3 centivel feljebb volt mint a jobb... Azért ez elég sok. Beletellett 20 percbe amíg vissza tudtuk igazítani a helyére, majd egy kis kinesio tape-t is ragasztott a hátamra
Ő rávilágosított arra, hogy ez valószínűleg azért alakulhatott ki, mert nem erősítem eléggé a felsőtestemet, főleg a hátamat. Szóval össze is írt jó pár feladatot, hogy miket kéne csináljak. Tényleg rám is fognak férni ezek a gyakorlatok, mert most a saját bőrömön is megtapasztaltam, hogy hiába csak a lábunkkal hajtjuk a bringát nem csak azt kell megerősíteni, edzeni!
Szóval én megyek is erősíteni! Remélem, hogy a következő versenyemen, a Kondenzgyík maratonon már nem lesz semmi gondom a hátammal!

1 megjegyzés:

  1. Szia Bence!
    A szervezetünk, főleg szénhidrát hiány esetén, energiaforrás gyanánt elhasználja a kevésbé használt izmainkat.
    Kerékpározásnál a hátizomzat ebből adódóan sajnos eléggé veszélyben van.
    Ha erről van szó nálad is, csináld rendszeresen a kiegészítőgyakorlatokat, és persze odafigyelni az edzésen is a folyamatos táplálkozásra!
    J

    VálaszTörlés