Jó lábak, semmi eredmény...

Elég erősen csalódott vagyok ezzel a Tamási-i maratonnal kapcsolatban. A héten csütörtökön volt egy erősebb intervallos edzésem, amit nagyon jól tudtam teljesíteni. Minden egymást követő résztávban javultak az időim. Jó érzés volt, hogy megint megvan az erő. Kipihenni is nagyon jól tudtam magamat a vasárnapi versenyre.
Sajnos fuvart nem tudtam találni magamnak, szóval maradt a vonat Balatonföldvárig, ahol Zoli vett fel. (Szerencsére jövő héten kezdem el a jogsit, szóval jövőre remélhetőleg nem lesznek ilyen problémáim.)
Időben leértünk, 30 percem maradt melegíteni, ami pont elég egy maraton előtt. Nem volt valami népes a mezőny, főleg középtávon nem, mert minden nevesebb versenyző a hosszútávot választotta magának. Körülnéztem, és azt gondoltam, hogy ha nem lesz nagy baj, akkor ezt a versenyt kötelező módon nyernem kellene.
Együtt indult mind a három táv. A helyi fiatal versenyzők rögtön előreálltak, és próbáltak minél nagyobb tempót menni. Durva volt, ahogy a tök fiatal srácok piros arccal húzzák a mezőnyt. Tiszteletre méltó volt. Aztán az emelkedőre érve azért kiderült, hogy kik azok, akik tényleg elöl lesznek a versenyben. Én viszonylag előre is álltam, elég jól éreztem magamat. Aztán 10 kilométernél jött az első gond... Zolival egymás mellett mentünk egy lefelében, csak hirtelen a két nyomból egy lett. Egyértelmű volt, hogy Zoli van előrébb, ezért Ő állt először rá a nyomra, viszont én a saját hibámból túl gyorsan érkeztem mögé, így majdnem felraktuk egymást. Hogy ezt elkerüljem, kirántottam a kormányt balra, de sajnos pont egy mély nyomvályúba tettem be a kereket, így ki kellett lépnem a pedálból. Nem vettem észre, hogy leesett a láncom, így megpróbáltam elindulni, de az rögtön elszakadt...
Szerintem túlságosan kapkodtam azért, hogy a mezőny legelején maradjak. Szóval szépen nekiálltam szerelni, 3-4 perc alatt sikerült is helyreállítanom a dolgokat. Mondanom sem kellene, de természetesen a komplett mezőny elment. Sebaj, gyorsan összekaptam magamat, és elkezdtem üldözni a többieket. Ez elég jól ment. Szépen előzgettem az embereket, tudtam, hogyha nem lesz megint valami baki, akkor megvan ez a verseny, mert éreztem, hogy nagyon haladok. Az összes emelkedő bőven nagytányéron. Mondjuk nem mintha olyan nehéz lenne felrángatni a Giantet, mert az új A2Z kerekek nagyon sok súlyt kivettek alólam! Meg is láttam magam előtt a Mesterbikeos csapattársamat, Danit. A többiek mondták, hogy a Dunán nagyon jót ment, amikor én nem voltam itthon, szóval jó érzés volt meglátni magam előtt, de még volt köztünk körülbelül 1 perc. Próbáltam felzárkózni, de sajnos egy hely nem volt valami egyértelmű a pálya kijelölése. Lehetett menni be a dzsindzsába, vagy a kukorica mező mellett. Én az utóbbi mellett döntöttem, szerintem logikusan, de 1 kilométer múlva egy villanypásztor keresztezte az utamat. Kicsit nézelődtem, de csak nem találtam az utat, szóval irány vissza. :)
Majd jön szembe két felvezető motoros, akik kérdezik, hogy én ugyan miért megyek a menetiránnyal szembe???
Mondom hogy hát a villanypásztor meg ilyenek.
- Ja, azt biztos valami gazda felrakta, de majd mi leszedjük, aztán mehetsz, na gyere csak.
Gondoltam, egy pályafelvezető csak tudja, hogy merre megy az út, így rábíztam az értékes perceimet. Ezt rosszul tettem, mert amikor visszamentünk a villanypásztorhoz, ők 2-3 perc néma csönddel tisztelegtek neki, majd mondták, hogy akkor lehet, mégiscsak vissza kéne menni, mert valószínűleg nem erre jön a pálya. MOST MI VAN????????
Akkor ki tudja, hogy merre megy a pálya? Mondanom sem kell, hogy a fejemben teljes csőd, nem elég egy láncszakadás még majdnem 10 perc erre az eltévedésre is ráment. Na innen szép nyerni! De vajon lehet-e innen nyerni? Én elhatároztam, hogy akkor is fogok, vagy legalábbis minden tőlem telhetőt megteszek. El is indultunk lefelé, természetesen a Simpsonos barátom beállt elém, és elengedni se nagyon akart, de kiügyeskedtem magamat mögüle. Úgy éreztem, hogy az idegeimen hegedülni lehetne. Mindjárt vége is a lefelének, szépen tempósan nyomom, de egy csúszós kanyarban vége lett a nyomnak, így az első kerék kicsúszott, én elestem. Na de hova kell ilyenkor esni: mondjuk egy 1.5 méter magas csalánosba? IGEN!! ;)
A teljes testem, de még az arcom is tele lett csaláncsípéssel.
Itt mondjuk elkezdtem gondolkozni azon, hogy talán nem lesz meg... de azért egyszer még próbáljuk meg. Mondjuk szépen azért már nem, de azért kattintgattam lefelé. 20 percet mentem is elég szép tempóban, de aztán éreztem, hogy kezdek összeesni fejben, szóval inkább hanyagoltam a versenytempót. Innentől kezdve már majdnem végig csak gurulgattam a pályán. Néha azért elkapott a hév, akkor 15-20 percre megnyomtam, de utána mindig elegem lett belőle. Így végül 11 perces hátrányban értem be a célba, a 4. helyen, ami bosszantó, mert ennél valószínűleg többet álltam a pályán, szóval meglett volna a győzelem. Mindegy, ez egy ilyen verseny volt, és inkább egy kis versenyen legyen ilyen bajaim, mint egy nagyon. De a kategória győzelemmel értékes pontokat gyűjtöttem, szóval ha más nem akkor ezért megérte lejönni.

Apropó, nagy versenyek: ma reggel kaptam a hírt, hogy szombaton Horvátországba utazhatok a válogatottal egy C2-es versenyre. Nagyon megtisztelő, hogy a szövetség gondolt rám, remélem, tudok majd teljesíteni. Szerencsére még szombaton hazajövünk, szóval a Bükk-maraton indulást is tervezem.

Átlag hőmérséklet: 36 celsius

Múlt hét pénteken értem haza az olaszországi osztálykirándulásról, ahova sajnos nem tudtam bringát vinni, így lett egy 2 hetes pihenőm. Ami nem valami ideális, kicsit sok volt ez így szezon közben. Viszont amint hazaértem fogadott is az örömhír, hogy hétfőn mehetek ki Csepelre a vadi új A2Z kerékszettemért. Ez azért egy elég nagy mosolyt hozott fel az arcomra.
Kedden már élesben is tesztelhettem a kerekeket. Brutális különbséget éreztem már az első kicsit emelkedőn. Csak összehasonlításnak, hogy a hátsó kerék sorral együtt van olyan súlyban, mint az első edzőkerék...
A Dina családdal már szerdán megnéztük az ob pályát, ami egész jóra sikerült. Voltak benne nagyon élvezhető részek, és elég magabiztosnak is éreztem magamat a technikás részeken. A kerekek nagyon jónak bizonyosodtak, a meredekeken brutális volt.

Szombaton nem lihegtem túl a dolgokat az ob-val kapcsolatban, tudtam, hogy nekem ez nem a legfontosabb verseny, így nem akartam nagy felhajtást csinálni magamnak. Szóval fuvart se kértem anyától, hanem bemelegítésnek kitekertem a helyszínre. A rajtom jobbnak sikerült, mint amilyennek vártam. D Kovács Dáviddal, és Hernáth Kornéllal mentünk együtt, és üldöztük az előttünk lévő Dina Danit. Meg is fogtuk, aztán jött a pálya technikásabb része, ahova sajnos négyünk közül utolsónak értem be. Az első kis lépcsősoron elesett előttem Kornél, ezért egy kicsit megtorpantam, nehogy átmenjek rajta, de aztán ki tudtam kerülni. Majd a sziklakertben Dávid esett el előttem, de szerencsére őt is ki tudtam kerülni.

Sajnos itt Dani nagyon elment, és már nem tudtam befogni a körön. A sík részen nem voltam valami jó erőben, így Kornélék fel is értek rám. Az első emelkedő végére sikerült előre kerülnöm, így a lefelét elsőként kezdtem meg. Utána egy meredeken Kornél elment. Dávid is megpróbált, de nála felfelé gyorsabb voltam. De utána a lefelében hibáztam, és nem találtam a pedált, így ő is elment. A frissítőben kaptam vizet, amit magamra locsoltam, de éreztem, hogy valami nagy gebasz van. De azért még mentem, ahogy tudtam. De utána a hosszú felfelé közepénél kezdett elmenni a kép, így jobbnak láttam megállni. Csak kóvályogtam. Fent elhagytam a pályát, és sajnos hánytam is egyet.
Sajnálom, hogy csak 1.5 körös lett nekem ez a verseny. Nagyon élveztem a pályát, és jó lett volna még versenyezni, de a nagy meleg, és a kicsit alul edzettség most ezt hozta ki belőlem. De jövő hétvégén végre maraton ranglista verseny, újabb lehetőség a bizonyításra.

Az eddig legjobb 2. hely - XKovácsi

Nos az idei XKovácsi számomra elég jól sikerült. Saját magamat is megleptem azzal, hogy milyet tudtam menni, mivel nem éreztem magamat valami jól a verseny előtt. Ugye két hete eléggé tropára vágtam a hátamat, de ezt elég jól kihevertem, és az edzéseken már nem is éreztem, hogy itt probléma volt.
Pénteken a suliban viszont egy elég hirtelen, és éles fájdalom nyilallt be a hátamba, na ettől jól meg is ijedtem, szóval miután hazaértem rögtön mentem is le a gyógytornászhoz, hogy ragassza le a hátamat, nehogy megint bajaim legyenek, és ezen múljon egy hazai verseny. Szerencsére a tapaszoktól rögtön jobban is éreztem magamat. Ezek után épeszű ember már csak otthon pihen, és alszik. Én nem így tettem, mivel osztályos vacsoránk volt a suliban. Elegánsan öltözve meg is kezdtük a kajálást 9 körül, és minden osztálytársam, és a tanáraink bőszen pezsgőztek, boroztak, stb... Nekem ez most kimaradt a verseny miatt, szóval 1 pohár kölyök pezsgő és jó sok limonádé elfogyasztása után éjfél körül ágyba is kerültem.

Hazai, és egyben családi verseny is lett a szombati megmérettetés, mivel a bátyámat (Máté) sikerült rábeszélnem arra, hogy jöjjön ki, és frissítsen is engem. Ez nagyon jól jött, köszi Máté!
Szerencsére kitudtam aludni magamat, mivel csak azért kellett felkeljek "korán", hogy időben kajáljak. Ezután is csak nyugiztam otthon, és a rajt előtt 45 perccel Mátéval kitekertünk Nagykovácsiba. Őt eligazítottam, majd én még gurulgattam, aztán beszólítás.

Nem volt valami durva rajtunk, elég nyugisan gurultunk el Remeteszőlősig. Amint beértünk terepre Táncos Sanyival előre álltunk, és ő elkezdte diktálni az iramot. A Kastélyparkban már csak hárman voltunk, Sanyi, Pepi, és én. Mögöttünk senkit sem láttam. Eléggé meglepődtem magamon, mivel én nem vagyok egy jó rajtoló, most pedig ott voltam a legelején. Ennek nagyon örültem, és nagy motivációt adott. Így hárman mentünk együtt a Kutya-hegyig, persze néhol kicsit szétakadtunk, főleg én voltam az aki néha megúszott, de a lefeléken mindig letudtam dolgozni azt a pár másodpercet, amit veszítettem. Ez a ledolgozás olyannyira jól sikerült a Kutya-hegyről lefelé, hogy bő fél perccel el is gurultam Sanyiéktól. Így egyedül maradtam, de nem akartam megpróbálni egyedül küzdeni tovább, mert tudtam, hogy messze van még a cél. Viszont a meredek felfelé megint nem haladt valami jól, így el is mentek mellett a srácok, majd Tiger is hátba csapott, és irdatlan tempót menve rögtön el is ment. Fent Mátétól megkaptam a kulacsomat, és robogtam is tovább, hogy megfogjam az előttem lévő három középtávost.

Sajnos a lankás rész Anna-lakhoz nem haladt valami jól. Ennek egy elég konkrét oka volt, ami nem volt más, mint hogy megint elkezdett irgalmatlanul fájni a hátam. De hát úgy voltam vele, hogy itt vagyok a mezőny szinte legelején, úgyhogy nyomni kell, ha meg fáj, akkor fájjon csak. Nyomni kell és kész! Anna-lakhoz kiérve Mátétól megkaptam a 2. kulacsomat, mondta, hogy Pepi kettő perccel van előttem. Hát ez nem valami kevés, de szerencsés esetben ledolgozható, szóval innentől nyélen kell menni a végéig. Teszteltem is magamat egy kicsit a dózeres lefelé előtt 1-2 perces emelkedőn. Szerencsére elég jó tempóban tudtam felmenni, és a pulzusom is rendben volt. A nagy-kopaszi mászás elején is elég jól ment, aztán kicsit belassultam, vagy csak Papp Dénes ment brutál jó tempót, mivel elég jó lendülettel jött mögöttem. Ezt ki is használtam, és rögtön beálltam mögé. Az egyik visszafordítóban megláttam Táncos Sanyit magam előtt 30-40 mp-re. Rögtön el is kapott a hév, hogy meg kéne fogni. Dénessel haladtunk tovább. A Nagy-kopaszról lefelé majdnem estem egy k*rva nagyot, mivel egy igen tisztelt rövidtávos számára a jobbról jövök azt jelentette, hogy elkezdett az út majdnem teljes széltében kacsázni. Azt kösz! Ezen buktam vagy 10 mp-t, de sikerült visszaérjek Dénesre. A Vörös-pocsolyásra felfelé Dénes elég keményen ment, és szépen el is kezdtem görcsölgetni. Pörgettem 1-2 percet, aztán szerencsére elmúlt. Itt megjelent előttünk pár méterre a Vas Peti, Kis Józsi duó.

Gondolatokat összeszed, sóhajt egyet (ez fájni fog), aztán megindultam, hogy felérjek Sanyira. Petiék mellett elég szépen el is tudtam menni. Tombolt az adrenalin, innentől kezdve mindenhol nyél. Meg is láttam Sanyi hátát. Egy rövid emelkedő végén felértem rá, de nem akartam vele menni, és várni a sprintre, hanem megpróbáltam rögtön elmenni. Ez elég jól is ment, a rajtkörre beérve már bő 100 méter előnyöm volt. Innentől ezt a célig már csak növeltem. Nagyon jó érzés volt. Így abszolút 3., kategória 2. helyen értem célba. Gratulálok Pepinek, nagyon nagyot ment!

Köszönöm Máténak az itatást, nagyon jól esett, hogy a bátyám állt kint a pálya szélén, sajnos ritkán van ilyen. Köszönöm a Mesterbikenak a versenyzési lehetőséget. A Continental Race King gumik ismét nagyon jó tempómenőnek bizonyultak. Sajnos még mindig edzőkerékkel kellett versenyezzek, de nagyon remélem, hogy Csömörön bő 1 kilóval könnyebb lesz a bringám :). A verseny közben 4 db Nutrixxion gélt nyomtam le, 2 simát, és 2 XX-Force-t. Kettő RQmax tablettát is elszopogattam.

Köszönöm mindenkinek a biztatást!

Visszanyalt a fagyi!

Sajnos negatívan fog bennem megmaradni ez a szombati Eplény maraton. Ennyire rossz, és fájdalmas 60 kilométerem még szerintem sose volt. És most sajnos nem azért volt fájdalmas, mert annyira gyorsan mentem volna. Na de inkább kezdem az elején.

Szilárddal utaztam le, sajnos kicsit későn értünk le a helyszínre, és még neveznem is kellett, szóval a bemelegítésre nem nagyon jutott időnk. A rajt után rögtön én kerültem előre, majd 500 méter után Szilárddal ketten húztuk a sort. Ezután Szilárd eltávolodott tőlünk, de amint befordultunk terepre összerázódtunk 6-an. Egy emelkedőn én megúsztam, de rögtön utána egy sík aszfaltos részes le tudtam dolgozni a hátrányomat. Bár ehez elég rendeset kellett szenvedjek. Majd megint jött a terep, ahol iszonyatos módot elkezdett fájni a derekam, de mintha egy konyhakést forgattak volna benne. Nagyon durva volt. Itt le is szakadtam, és elég rendesen vissza is vettem az intenzitásomból, mert tudtam, hogyha maradok 185-ös pulzus körül, akkor a fájdalom biztosan nem fog alábbhagyni. Ilyen fájdalmak mellett meg nem lehet 60 km-et leversenyezni. Szóval maradt a 160-170-es pulzus, néhol még alacsonyabb is. De sajnos néha még így is elég nagy fájdalmaim voltak, főleg a verseny vége felé. Szépen előzgettek is az emberek. Nagyon csalódott voltam, mert szerettem volna az összetett dobogóért harcolni.

Fájt:

Hogy miért, és mitől fájt ennyire a hátam. Pontosan sajnos nem tudom, hogy mi idézte elő ezt a fájdalmat. Bálinttal verseny után azt beszéltük, hogy valószínűleg kicsit magasan ülök. Meg szerintem valahogy el is aludtam a hátamat.
Miután hazaértem szerencsére rögtön le is tudtam menni egy gyógytornász ismerősömhöz, hogy megnézze mi van a derekammal. Nos hát a bal csípőcsontom 3 centivel feljebb volt mint a jobb... Azért ez elég sok. Beletellett 20 percbe amíg vissza tudtuk igazítani a helyére, majd egy kis kinesio tape-t is ragasztott a hátamra
Ő rávilágosított arra, hogy ez valószínűleg azért alakulhatott ki, mert nem erősítem eléggé a felsőtestemet, főleg a hátamat. Szóval össze is írt jó pár feladatot, hogy miket kéne csináljak. Tényleg rám is fognak férni ezek a gyakorlatok, mert most a saját bőrömön is megtapasztaltam, hogy hiába csak a lábunkkal hajtjuk a bringát nem csak azt kell megerősíteni, edzeni!
Szóval én megyek is erősíteni! Remélem, hogy a következő versenyemen, a Kondenzgyík maratonon már nem lesz semmi gondom a hátammal!

Szilvásvárad

Vasárnap Szilvásváradon álltam rajthoz, hazánk egyik legnagyobb maratonján.

Én úgy jöttem ide, hogy egy nagy versenyt szerettem volna menni. A hét közepétől elég jól is mentek az edzések, bizakodva álltam a rajtkapu alá. A korosztályunkban nem egy erős srác állt rajthoz. Hernáth Kornél, Kádi Pepi, Gönczy Gergő. Számítottam rá, hogy itt nagy csatát fogunk vívni a győzelemért.

A rajtban a szokásos dolgok történtek. Mindenki elment, én pedig hátul forgattam. Nem éreztem magam rosszul az első emelkedőn, de nekem olyan szinten nem szokott menni a versenyek első része, hogy így is mindenki előttem volt a korosztályomban. 12 kilométer után azonban elkezdtem tűrhető tempóban haladni, és fel is értem Gergőre, meg Tar Benire is (itt még azt hittem, hogy ő is U19-es). Innen Ördögoldal közepéig együtt mentünk. Én elég jól tudtam tartalékolni, jól éreztem magam a bringán. Beni az emelkedő felénél leszakadt, így Gergővel ketten maradtunk. Ördögoldal után én egy kicsit megúsztam, de a sípályán hirtelen tempót váltottam, és így viszonylag nagy előnyre tettem szert. Ezután jött az első pihenősebb lefelé, itt ettem egy szeletet, lecsúszott mellé egy gél is, meg persze egy RQmax tabletta, ami itt nagyon jól jött. Viszonylag jól feltöltődtem, ami nagyon fontos egy ilyen hosszú versenyen.

Tudtam, hogyha beakarom érni az előttem lévőket, akkor innentől kezdve kell igazán nagyot menjek, ezentúl semmi tartalékolás, csak ami a csövön kifér. Meg is próbáltam ebben a tudatban menni, de semmit sem gyorsultam, sőt talán még lassultam is. A hosszabb aszfaltos sík részt sajnos egyedül kezdtem meg, tehát nem tudtam valami nagy tempót menni. Itt már egyértelmű volt, hogy én ma csak a harmadik helyért tudok küzdeni. Az aszfalt vége felé fel is ért rám Beni, és Kiss Robi (ők mind a ketten Bringabandások). Gondoltam, hogy biztosan ki fognak golyózni engem, mivel éppen el is kezdett görcsölni a combom. Valahogy még is rajtuk tudtam maradni, de egy hirtelen tempóváltást biztosan nem bírtam volna ki. Tudtam, hogy a lefelében erősebb tudok náluk lenni, még akkor is, hogyha ez egy szinte végig tekerős lejtmenet. Ez be is jött, de még mielőtt el tudtam volna távolodni a srácoktól Benivel elég rendesen összeakadtunk egy kanyarban, szerencsére pont nem estünk egymásra. Viszont nekem kitörött két küllőm, szóval egy közepes méretű nyolcassal kellett abszolválnom a maradék 10 kilométert. Szerencsére pont elforgott a kerék, így be tudtam érni a kategória 3. helyen, abszolútban pedig a 10. helyen végeztem.

Nem éreztem magamat jó formában, nem fogtam ki valami király napot. Úgy érzem, hogy ennél jobb eredményre lettem volna képes, de most ez jutott. Remélem, hogy a következő hétvégén jobb versenyt tudok majd menni. De még az is lehet, hogy versenyek lesznek belőle, de még nem biztos, hogy mind a két nap fogok versenyezni.

Köszönöm a támogatást minden támogatómnak!!

Gratulálok mindenkinek!

A fotókért köszönet Tirszin Janinak!

Bakony maraton

Szombaton a Bakonyban álltam rajthoz, az első maraton kupafutamon. Sajnos a verseny hetén nem nagyon tudtam edzeni, csütörtökön 40 percet, pénteken pedig 1:10-et tudtam átmozgatni. Hát ez nem valami sok. Gondoltam, hogy nem leszek valami hatalmas formában, de legalább az előző hétvége két versenyét biztosan kipihentem. Szombaton Kovács Andrissal utaztunk le. Szerencsére időben és jó hangulatban leértünk Bakonybélbe. Először is gyorsan be kellett nevezzek, mivel sajnos az előnevezés elkerülte a figyelmünket.

Rajt előtt nem melegítettem olyan sokat, egy kis melegítő krémet kentem magamra, és 20 percet gurulgattam. Elég rendesen fel kellett öltözni, mert hideg idő várt minket, és tudtam hogy ez fönt a hegyen csak hűvösebb lesz.

Az első emelkedőn elég hamar el is kezdtünk elég rendes tempót menni, én a a felénél le is akadtam a legelejéről, tudtam hogy itt inkább megéri tartalékolni, és lefelé úgyis sokat tudok majd visszahozni a többieken, ha csak nem szorulok be valaki mögé. Naszódi Zsolt már az első emelkedőn elég rendesen ellépett.
Az első lejtő előtt már sikerült is megfognom pár ember, majd lefelé folyamatosan tudtam előzgetni, és abszolút 2. helyen tudtam kijönni az erdőből. Utána a sík részeken hárman verődtünk össze, Tóth Marcell, Vock Balázs és én. A gázlókon így hárman mentünk át. Majd Tóth Rajmund ért fel ránk. Majd egy technikásabb lefelén Balázs és én léptünk el a többiektől. A frissítőnél meg kellett álljunk, hogy olajozzunk egyet, a gázlók miatt. A 2. kőris-hegyi mászást 6-an kezdtük meg, Vas Peti, Reznyik Sanyi, Rajmund, Balázs, Marcell, és én. Rajmund és Balázs elég hamar ellépett tőlünk, én nem akartam velük menni, bár lehet, hogy nem is tudtam volna, de inkább tartalékoltam, mert számítottam a Kőris-hegy után egy hosszabb tolásra. Így Petivel, és Sanyival abszolváltam a mászást, de Peti ellépett tőlünk. A mászás végénél Kakas Lacit is meg tudtam fogni.

A lelefén elég gyorsan tudtam menni, mivel végig tekertem minden részt, azért, hogy ne hűljek ki (itt 6-8 fok volt). A lefelé utáni aszfalton folyó ügyeimet intéztem, ezért fel is értek rám Laciék. A síkon be tudtam állni Sanyi mögé, szóval nyugodtam tudtam kajálni egyet, és a második RQmax tablettámat is bevettem (ezek nagyon sokat segítettek). Szóval rendesen felkészültem a hosszú tolásra, de odaérve rá kellett döbbenjek, hogy ezt a részt kivették. Szóval hiába tartalékoltam. Innen a célig már csak egy hosszú elnyúlós dózer út volt. Egy ideig még maradtam Laciékkal, de a cél előtt 15 kilométerrel elléptem tőlük, és innentől végig egyedül mentem. Sajnos a 60. kilométernél enyhe görcsök kerülgettek, szóval inkább visszavettem a tempómból, és biztonságosan bepörgettem a célba.
Így a kategória 1. hely és az összetett 4. hely jutott nekem.

Köszönöm a versenyzési lehetőséget a Mesterbikenak! A bringa megint nagyon király volt. Gumi téren megint az X-Kingre esett a választásom, ami úgy tűnik jó döntés volt, bár most a sok dózerre való tekintettel jóval magasabb nyomáson versenyeztem velük. A verseny közben 2 sima, 2 koffeines, és 2 XX-Force gél, és 2 szelet (1 a rajt előtt) csúszott le. A Sunrace sor, és lánc megint kiválóan tette a dolgát, szerencsére most nem ragadt be úgy a váltás, mint a múlt héten.

Még nem érzem magamat nagyon jó formában, de úgy érzem, hogy kezdek belelendülni a dolgokba, szóval minden adott ahhoz, hogy egy jó versenyt fussak jövőhéten, már nagyon várom.
Gratulálok mindenkinek!

Dupla hétvége

Buda maraton után nem jelentkeztem (nem láttam értelmét), mivel fél kör után kiálltam. Nagyon nem forogtak a lábaim, meg fejben sem tudtam a versenypályán lenni.

Ez volt, van ilyen...

Ezután a Vértesbe vetettem be magam. Zsomborral (Palumby) utaztunk le a szombati XCO versenyre, majd lent is aludtunk, aztán vasárnap a maratonon álltunk rajthoz.

Az XCO versenyen egy dobogós eredményt reméltem magamtól, de igazából csak mint egy edzést fogtam fel, de természetesen szerettem volna magamból a maximumot kihozni. Sajnos egész héten viszonylag fáradtnak éreztem magamat. Szóval éreztem, hogy nem életem versenyét fogom tudni produkálni. Nos ez az állapot egy 6. helyre volt elég. Nem vagyok csalódott, mert tudom, hogy számomra nem ez a versenyszám az első számú. De örülök, hogy Dina Danival egy jót tudtam meccselni a 3.-4. körben. Na de inkább megyek sorban. A rajtköröm szokás szerint kritikán aluli volt, az első emelkedőn le is akadtam a srácokról, nekem az 1. kör mindig mélypont. Majd a 2. körben szépen kezdtem feljönni Danira. A 3. kör elejére föl is tudtam érni rá. Bevallom, hogy nem akartam vele nagy versengésbe kezdeni, inkább megpróbáltam neki segíteni, ezért rögtön előre is álltam, és mondtam neki, hogy nyomjuk ahogy tudjuk, hátha levadászunk valakit. Sajnos ez nem jött össze, de elég jó tempókat tudtunk menni így együtt. Aztán az utolsó körben Dani rántott egy nagyot az emelkedőn, én ezt nem tudtam átvenni, nagyon erős volt. Így beértem a 6. helyen. A srácok nagyon erősek voltak, gratulálok nekik!

Ezek után Zsomborral a pihenésnek adtuk át magunkat. Kipróbáltuk az összes medencét, bár elég hidegek voltak, szóval inkább maradtunk a jacuzzinál.

Vasárnap volt az én igazi versenyszámom. A maraton. Már vártam ezt a versenyt, mivel ez volt idén az első rendes maraton. 57km, 1300 méter szinttel. Ez még önmagában nem is lett volna nagyon durva, viszont reggelre elég rendes eső esett, szóval adott volt a sártenger. Szerencsére verseny közben nem esett, de nagyon jól jöttek az X-King gumik, nélkülük járhatatlan lett volna a pálya. A guminyomást is alacsonyabbra vettem a sár miatt, elől 1.6, hátul 1.7 bárral mentem.
Rajt előtt görgőn melegítettem, nagyon nyugodt tudtam maradni, a pulzusom sem volt magas, ami sajnos elő szokott fordulni.

A rajt után teljesen együtt maradt a bagázs, majd az első kis huplin Buzsó rántott egy kicsit, így ő már rögtön ellépett. Beérve az első füves részre rögtön sártenger várt minket. Keréknyomok, tele vízzel. Rögtön az elején el is lépett 5 fő a mezőnyből, Buzsó, Cleppe, Szalay Peti, Táncos Sanyi, és Zóka Zoli csapattársam. Őket követtük egy nagyobb bolyban, majd ebből a csapatból az első emelkedő végére hárman maradtunk: Papp Dénes, Hernáth Márton, és én. Az aszfalton is együtt maradtunk, itt elég laza tempót hajtottunk, föl is értek ránk páran, de a következő emelkedőre megint hárman maradtunk. Az első kört gyakorlatilag végig így tettük meg. Néha volt, hogy valamelyikünk kicsit előrébb, hátrébb került, de mindig összerázódtunk. Nagyon örültem az első körömnek, mivel nagyon könnyedén tudtam bringázni. Beérve a Villaparkba felvettem a frissítőmet, amit itt is szeretnék megköszönni a Vas családnak.

A második körben kezdődtek a bajaim. Az elején Dénes ellépett tőlünk, így ketten maradtunk, kerülgettük egymást. Aztán sikeresen el is tudtam lépni Marcitól, és ki is tudtam alakítani egy 30-40 másodperces előnyt. Ezután sajnos egy rosszul elhelyezett szalag miatt elvesztettem körülbelül 2 percet, szóval megint együtt mentünk tovább. Ezek után jöttek a dagonyás részek. 1-2 tolós is volt, amikor eltömődött a kerék a sártól. Szerencsére egy ilyen részen el is tudtam menni Marci mellett.
Sajnos ezután folyamatosan lassultam, mivel a sár több energiát kivett belőlem, mint ahogyan én azt gondoltam. Eléheztem. Szóval Marci el is ment mellettem, meg még Nagy Szabi is. Egyszerűen elrontottam a kajálást. De végül bekóvályogtam a 9. helyen, ami a korosztályomban győzelmet jelentett. Úgy érzem, hogyha nem éhezem el, akkor sokkal jobb versenyt tudtam volt futni, de remélem, hogy ezt majd a Bakony maratonon be tudom bizonyítani

Köszönöm a Mesterbikenak, hogy versenyezhettem, a Giant nagyon jól szuperált. A Continental X-King gumik nagyon jól bírták a sarat, király volt. Sajnos az A2Z kerékszettem még nem állt össze, de úgy néz ki, hogy Szilváson már azzal tudok menni.